Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

Általános cél

Az Európai Klímaszövetség (Klimabündnis, Climate Alliance) magyar hálózata 2009-ben alakult környezetvédő civil szervezetek és települési önkormányzatok együttműködésével. Célja, hogy összefogja, segítse, és hatékonyabbá tegye az önkormányzatok, civil szervezetek, gazdasági társaságok azon tevékenységeit, amelyek az éghajlatváltozás problémájára keresnek megoldásokat.

Elért eredmények

A szövetség olyan helyi közösségi megoldásokat keres és valósít meg, melyek hozzájárulhatnak a helyi közösségek önellátásához (alkalmazkodás) és az éghajlatváltozás problémájának mérsékléséhez (megelőzés). Munkája folyamán olyan lépeseket igyekszik elősegíteni, népszerűsíteni, melyek bármely hazai közösség által a külső körülményeket és lehetőségeket figyelembe véve megvalósíthatóak. A szövetség munkájában a környezeti szempontok mellett kiemelt szerepet játszanak a társadalmi szempontok érvényesítése. A Szövetség munkáját tagjainak szakértői és önkéntes segítségével végzi:

Helyi éghajlatvédelemmel kapcsolatos tevékenységek támogatása a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséért

Az Európai Klímaszövetség módszertana alapján segít a településeknek, hogy elkészítsék helyi éghajlatvédelmi stratégiájukat, programjukat. A módszertan részét képző monitoring rendszer segít, hogy a közösségek figyelemmel kísérjék kibocsátás csökkentéseiket, ellenőrizve vállalásaikat, és összehasonlítási alapul szolgál más települések adataihoz.

A tagok tapasztalatcseréje

Fontosnak tartja, hogy a Szövetség tagjai mind hazai, mind európai szinten megismerhessék egymás jó példáit. Ezeket egyfelől világhálón és kiadványokban igyekszünk a tagság minél szélesebb körével megismertetni, másfelől kedvezményes részvételi lehetőséget biztosítunk a pozitív példák bemutatására szervezett tanulmányútjainkra.

Közös kampányok helyi, országos és európai szinten

Az együttműködés keretén belül a közreműködő településeknek lehetőséget biztosít, hogy bekapcsolódjak a Szövetség, illetve az abban közreműködő szervezetek által kezdeményezett kampányokba, projektekbe.

Tanácsadás, szakmai segítségnyújtás

Galéria