Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok – Javaslatok a magyarországi sikeres megvalósításhoz

Az ENSZ égisze alatt 2015-ben elfogadott nemzetközi együttműködési program a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos, a világ minden országára vonatkozó cselekvési irányokat, célokat és az azok eléréséhez szükségesnek tartott nemzetközi együttműködési feladatokat határozza meg.

A „Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja” alapján Magyarországon is újra kell gondolni és meg kell határozni a fenntartható fejlődéssel és ezzel összefüggésben a nemzetközi együttműködésben való részvétellel kapcsolatos teendőket. Mind nemzetközi, mind nemzeti szinten a megfelelő célok csak úgy határozhatóak meg és azok csak úgy érhetőek el, ha a kormányzati és a nem-kormányzati szervezetek hatékonyan együttműködnek.

Erre való tekintettel a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a HAND Szövetség kezdeményezte az e témával foglalkozó civil szervezetek párbeszédét. Ennek az eredményeképpen fogalmazódtak meg az itt található javaslatok, amelyek figyelembevételét fontosnak tartjuk a nemzetközi program hazai érvényesítését célzó tevékenység során:

Agenda 2030: Fenntartható Fejlődési Célok – Javaslatok a magyarországi sikeres megvalósításhoz