Ökotárs Alapítvány
Általános cél
Az Ökotárs állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, igazságos és fenntartható társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez.
Elért eredmények
1. Civil hálózatok és együttműködések fejlesztése és segítése, kapcsolatépítés országos és helyi szervezetek között. A „KÖZöm?” országjáró esteken eddig 6 városban több mint 300 érdeklődő ismerhette meg 15 nagyobb civil szervezet munkáját, és beszélgethetett a helyieket érintő ügyekről.
2. Közösségszervezés, helyi aktív állampolgári csoportok fejlesztése és támogatása – segítségünkkel eddig 15 településen (elsősorban Északkelet-Magyarországon) jöttek létre és működnek aktív közösségek, amelyek részt vesznek a helyi ügyek, problémák megoldásában az emberek életének megkönnyítése érdekében. Például az önkormányzati lakásokból kilakoltatott emberek jogaiért küzdöttek, a kistelepülések lakóinak tömegközlekedési ellátottságát szondázták, vagy éppen azért dolgoztak, hogy meggyőzzék az önkormányzatot arról, hogy a településen rászorulóknak igényeljen télre szociális tűzifát.
3. Települési zöldfelületek fejlesztése közösségi munka eredményeként és szemléletformálás. A több mint 12 éve futó Zöldövezet program több mint 300 helyi projekt támogatása révén 117 ezer fa és cserje elültetéséhez járult hozzá. A Év Fája verseny pedig a helyi közösségek számára fontos, értékes fákra, ezzel az ember és természet kapcsolatára irányítja rá a figyelmet.