Vallási szervezetek a járvány utáni fenntarthatóbb világért

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2017-ben alapított “Hittel a Földért” kezdeményezése vallási szervezetekkel működik együtt szorosan a fenntarthatósági célok, az Agenda 2030 teljesítése érdekében. A “Hittel a Földért” 2020. május 4-én a Yale Egyetem Vallási és Ökológiai Fórumával lépett együttműködésre. 

Az 1998 óta működő Yale Vallási és Ökológiai Fórum számos tananyag, oktatási program, konferencia, publikáció, könyv, megvalósult projekt és az Emmy-díjas “Journey and University” dokumentumfilm létrejöttét segítette elő. Honlapján a vallások és a környezetünk kapcsolatáról szóló híreket, hírleveleket tesz közzé. A Fórum vezetői szerint már a járvány előtt az összes nagyobb vallás hangsúlyozta a környezetvédelem fontosságát és érezhető volt a hívők fogékonysága a téma iránt. 

Az ENSZ “Hittel a Földért” és a Yale említett Fóruma ezentúl közösen ösztönzi arra az embereket, hogy megőrizzék, ha kell helyreállítsák az ökoszisztémákat, óvják világunkban a biológiai sokféleséget. Céljuk, hogy a koronavírus járvány után a vallási közösségek és a tudósok, valamint politikusok között pozitív változásokat eredményező párbeszéd alakuljon ki bolygónk és létünk érdekében. 

Forrás: www.unenvironment.org